Genthon István (1903 – 1969)
1903. augusztus 18-án született Budapesten. Művészettörténeti tanulmányaival párhuzamosan, 1922 és 1926 között kiállítás-ismertető és műértékelő írásokat publikált. Gerevich Tibor delegálta a bécsi Collegium Hungaricum ösztöndíjasának (1926-1928). A Bécsi Egyetemen Julius von Schlosser-t is hallgatta. 1927-ben jelent meg első könyve: „Magyar művészek Ausztriában a Mohácsi Vészig” címmel. Ezt 1929-ben követte „Az Apostol-vértanuságok Mestere.” – „Adalékok a magyar és osztrák festőművészet XV. századi kapcsolataihoz” c. munka. Római ösztöndíját követően tanulmányt írt a Palazzo Falconieriről (Magyar Művészet, 1929). 1929 és 1934 között a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa. Budapest, Esztergom múzeumainak középkori magyar táblakép festészete tanulmányozása után, bejárva a Felvidék és Erdély szárnyas-oltárokat rejtő templomait, írta meg „A régi magyar festészetről” c. könyvét (1932), 1934-ben a „Budapesti Képeskönyv” többnyelvű könyvet. 1934-ben Gerevich Tibor elnökségével – aki egyidejűleg a Római Collegium Hungaricum kurátora is volt – megújult a Műemlékek Országos Bizottsága (MOB), amelynek Genthon István lett az előadója, de valójában a vezetői feladatokat is ő látta el. Fő programja a műemlékként védendő épületek és berendezéseik számbavétele. 1935-ben jelent meg az „Új magyar festőművészet 1800-tól napjainkig” c. könyve, ugyanabban az évben egyetemi magántanár is lett. 1940 és 1943 között a Római Collegium Hungaricum igazgatója. Római benyomásai a poszthumusz „Római Napló” c. kötetében olvashatók. 1943-ban visszatért a MOB-hoz, ahol megyei nagy-topográfiák elkészítése lett a cél; 1948-ban jelent meg a Magyarország Műemléki Topográfiája I. kötete: „Esztergom I. rész.
1945-ben a MTA levelező tagjává választották és kinevezték a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának. A romos múzeumépületet helyre kellett állíttatnia, és hazahozatni Münchenből az elhurcolt műtárgyakat (1946). A pénztelenség idején is elérte, hogy Courbet, Corot, Monet és Kokoschka művet vásároljon a Múzeum, amelynek munkatársaiból összetartó tudományos társaságot kovácsolt. 1947-ben megalapította a „Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts” folyóiratot a magyar tudományos kutatások külföld számára való közlése céljából. 1948-ban koncepciós perrel eltávolították a Szépművészeti Múzeum éléről. Bár tisztázták, nem vállalta a főigazgatóságot; a Modern Külföldi Osztály vezetőjeként a műemlékvédelmi és művészettörténeti tudományos publikációs munkájának élt.
Szenvedélyesen gyűjtötte „A magyar művészettörténet bibliográfiája” (1950) c. könyvében szereplő műveket, e gyűjteményt, özvegyétől, Kliment Piroskától, a Magyar Nemzeti Galéria vette meg.
1951-ben a MTA kiadónál jelent meg a „Magyarország Műemlékei” c. kistopográfiája, amely az 1949-es tvr. szerinti műemléki védetté nyilvánítások alapjául szolgált. A nagytopográfiák munkálataiban a „Művészettörténeti áttekintés” című fejezeteket és a bibliográfiákat írta. Neve elsősorban „A ZSANTON”-ként emlegetett 3 kötetes alapmű folytán ismert: 1959-ben jelent meg a Magyarország Művészeti Emlékei 1. kötete, a Dunántúlról; 1961-ben a 2. kötet, Duna-Tisza köze, Tiszántúl, Felsővidék címmel, végül 1961-ben a 3. kötet, Genthon és Zakariás G. Sándor közös műve, Budapestről. Genthon István és Zádor Anna főszerkesztői munkájával, 1965 és 1968 között, 4 kötetben jelent meg a „Művészeti Lexikon”, amely a Földkerekség művészetét mutatja be, a mű egyharmada szól a magyar művészetről. Genthon István további kötetei: ”Rippl-Rónai József” (1958); „Ferenczy Károly” (1963); a Szépművészeti Múzeum „Modern francia festmények”-et leíró kötet (1965). Pályafutása során gyűjtötte a Kárpát-medencéből elszármazott műtárgyakról az információkat és a fellelhető ábrázolásokat. Megírta a „Magyar műkincsek külföldön” c. könyvét, amely kiadásra várt, amikor 1969. május 30-án Egerben – a Művészettörténész Vándorgyűlés alatt – hirtelen meghalt. A kézirat és ábratömb a Művészettörténeti Intézetben, ma is kiadásra vár.
Kerny Terézia írta Genthon születése 100. évfordulóján: „Egy személyben többet végzett el, mint több intézmény együttesen, olyan feladatokkal birkózott meg egymaga, amelyekre hivatott önálló intézmények képtelenek mind a mai napig.”