Kedves Látogató!

Az oldal jelenleg megújítás alatt áll, ezért előfordulhat, hogy nem a legfrissebb információkat tartalmazza.

Kérjük jöjjön vissza később!

37. Egri Műemlékvédelmi Nyári Egyetem 
I
dőpontja: 2007. június 28 – július 4. 
Témája: Ki törődik és hogyan a műemlékekkel?
Társadalmi feladatmegosztás a műemlékvédelemben, Európában és Európán kívül

A szervezők és az együttműködő partnerek elmúlt évi döntése értelmében ez évi programunkat már Román András Műemlékvédelmi Nyári Egyetem, Eger elnevezéssel hirdetjük meg. Emléket állítva ezzel nagy múltú rendezvényünk szellemi irányítójának.  
Aki figyelemmel kíséri programunkat, az, bizonyára emlékszik, hogy 2006-ban egy kétéves ciklust zártunk le. Most az élet úgy hozta, hogy az előző két évhez hasonlóan ebben az évben ismét egy kétéves ciklust szeretnénk elkezdeni. Az idén kezdődő kétéves ciklus témája a társadalmi feladatmegosztás, amely magába foglalja a műemlékvédelem szereplőinek és érintettjeinek közvetlen és közvetett feladatait, kötelezettségeit és lehetőségeit. 
Ebben az évben a nyári egyetem programja az egyes emlékek védelmével kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdéseket, taglaló előadásokat és esettanulmányokat öleli fel. Jövőre pedig, a település szintű védelem problémakörét szeretnénk feldolgozni a fenntartható fejlődés, valamint a műemlékvédelem elméleti és gyakorlati követelményeinek megfelelően. 
A nyári egyetem hagyományaihoz híven a választott témákat kiváló hazai, európai és Európán kívüli előadók közreműködésével fogja bemutatni (szinkorntolmácsolást biztosítunk) és lehetőséget fogunk biztosítani az adott témák fórumszerű megvitatására, valamint a hallgatók közötti közvetlen tapasztalatcserére is. Sőt, ebben az évben a szerzett ismertek elsajátítását kiscsoportos foglalkozások keretében gyakorlati feladatok megoldásával is elő szeretnénk segíteni. 

Az Egri Műemlékvédelmi Nyári Egyetem a Magyar Építész Kamara szabadon választható akkreditált képzése (a tanfolyamon való részvétel 6 pontot jelent a résztvevőknek). 

A bentlakásos tanfolyam teljes költsége 149.500,-Ft/fő amely magában foglalja a teljes szakmai programot, az előadásokat, a tervezett workshopot, és az 1 napos tanulmányi utat valamint az étkezés és a szállás költségeit 2-3 ágyas zuhanyozós szobákban. A továbbképzés helyszíne a noszvaji De la Motte kastély.

A szervezők, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága és a TIT Bugát Pál Egyesületet a kamarai tagoknak 20%-os részvételi kedvezményt biztosít.

Jelentkezni a regisztrációs lap visszaküldésével, 2007. június 10-ig lehet az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület e-mail címén: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
vagy faxon: 06 1 212-7615.

A kedvezményes részvételi díjat 130.000,-Ft-ot 2007. június 16-ig a TIT Bugát Pál Egyesület Eger és Környéke Takarékszövetkezet 62800307-10001208 számlaszámára kérjük átutalni.

A megadott határidő után jelentkezők számára nem tudunk kedvezményt biztosítani.

Végleges program

Regisztrációs lap

Román András Dokumentációs Központ