A magyar műemlékvédelem hatalmas vívmányaként a Velencei Kartát (1964) másfél évtizeddel megelőzve jogszabályban (a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1949. évi 13. számú törvényerejű rendelete) rögzítésre került a népi építészeti emlékek helyben történő megőrzésének lehetősége. Ezzel, a vidéki épített örökség in situ, hiteles megőrzésének felvállalásával, a műemlékvédelem egyik legkésőbb kialakult területeként született meg a népi építészeti emlékek védelme. Már ekkor túlléptünk azon a számos országban alkalmazott gyakorlaton, mely szerint a stockholmi Skanzen példáját követve, szabadtéri múzeumokba szállítva, csak múzeumi tárgyként maradtak fenn a paraszti építmények.

A magyar műemlékvédelem további nóvuma, hogy prioritásként kezelte a népi műemlékek grand art emlékek szervezett megőrzéséhez képest majd évszázados lemaradásának felszámolását nemcsak az intézményes védelemben, de a kutatásban, megőrzésben, helyreállításban is. Egyúttal az emlékanyag specialitásait felismerve, fennmaradásukat hatékony szellemi és anyagi eszközrendszerrel támogatta.

A kulturális örökségvédelem területén tapasztalható folyamatok Szakbizottságunkat arra késztetik, hogy egyértelműem rögzítse, a hagyományos népi építészet meg nem újuló kulturális erőforrás: falvainkban a bekövetkezett radikális életmódváltozás miatt ilyen alkotás többé nem születik. A magyar táj hajdani építészeti kultúráját, ma már jószerivel csak a védelem alatt álló épületek, kivételes esetekben épületegyüttesek, településrészek őrzik. Ezek legjavát képezik népi műemlékeink, melyek helyben, fizikai valójukban történő megőrzése szolgálhat egyedüli tiszta forrásként.

Hazánkban a hagyományosan alkalmazott építőanyagok és a belőlük létrehozott szerkezetek fokozottan sérülékenyek és ezért folyamatos karbantartás hiánya esetén a népi építészet alkotásaiban rövid időn belül visszavonhatatlan állagromlás, megsemmisülés következik be. E folyamat elkerülésének felelősségét nem lehet és nem etikus pusztán az épület tulajdonosára hárítani!

Ezért feltétlenül szükséges egy erős központi szerepvállalás, mert e nélkül lemondunk országunk, nemzeti identitásunk egy jelentős és pótolhatatlan részéről.

Budapest, 2013. november 19.

ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Népi Építészeti Szakbizottsága