2006. ICOMOS tisztújítás
BESZÁMOLÓ
az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság XVI. tisztújító Közgyűléséről
Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2006. november 17.
CZÉTÉNYI PIROSKA
Az a megtiszteltetés ért, hogy az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság elnöke, illetve most már közfelkiáltással megválasztott tiszteletbeli elnöke Dr. Winkler Gábor megkért, hogy legyek levezető elnök ezen a jeles alkalmon, s ezt a közgyűlés is elfogadta.
A Közgyűlés helye a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum értékes környezete volt és az idő pedig ragyogóan szép és napsütéses, ami csak emelte a résztvevők egyébként is baráti beszélgetésekbe merült hangulatát.
A megjelenteket dr. Cseri Miklós a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója üdvözölte és dr.Winkler Gábor elnök köszöntötte. Sajnos az ICOMOS több elhunyt tagjáról kellett megemlékeznünk: Katsányi Pál, Kerekes Sándor, Román András, Seenger Pál, Szilágyi István kollégákról.
A Möller István emlékérem és oklevél ezen alkalommal Koppány Tibort illette meg, a rangos laudációt Örsi Károly nagy ívű és a hazai műemlékvédelem meghatározó korszakát mutatta be Koppány Tibor munkáin és egyéniségén keresztül részletgazdag , diavetítéssel kisért előadásában. A diapozitívok külön történeti értéke, hogy azok az egyes helyreállítások idején, munka közben készültek, hiszen ők ketten évtizedeken keresztül dolgoztak együtt.
Hagyományos, hogy az ICOMOS őrzi azok emlékét, akik a kulturális örökség mentésében, őrzésében eredményesen fejtették ki aktivitásukat, így a Közgyűlés nevében Ágostházi László megemlékezett dr. Borsos Béláról ismertetve életét, tevékenységét, s ezt az anyagot
írásban is megkapták a résztvevők, valamint nagyméretű poszteren is látható volt.Örömmel fogadtuk,hogy dr.Borsos Béla hozzátartozói is jelen lehettek ezen az alkalmon.
Ezt követte dr. Winkler Gábor beszámolója az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság sokoldalú tevékenységéről a főbb vonalakra szorítkozhatott, jelesül:
a Velencei Karta (1964) négy évtizedes fordulójának a Parlament felsőházi termében tartott ülésén és Pécsett konferenciával való megünneplésével, az európai ICOMOS Nemzeti Bizottságok elnökeinek ülése idén Pécsett, az Egerben a nyári egyetem folytatása, a civil kezdeményezésekkel való kapcsolattartás, (pl.az óbudai Hajógyári szigeten kérdőíves játék készítése augusztusban) ,közfeladatok átvállalása a KÖH-től, a Magyar Nemzeti Bizottság irodájának megszervezése, internetes kapcsolat az ICOMOS hírek áramoltatására és az ICOMOS honlapjának fenntartása. A működést sokoldalúbbá teszi az is, hogy megtörtént a közhasznú szervezetté való átalaulás is, melyhez szükséges jogi lépesek sem lehettek egészen gyorsak és egyszerűek.
Fontos lépés még az, hogy dr.Román András könyvtárát az ICOMOS tevékenységről pályázati pénzen fel lehet dolgozni és működtetni.
A fenti elnöki, ellenőrző bizottsági és szakbizottsági (- fotogrammetriai-, ipari-, népi építészeti-, építészeti- és régészeti örökségi-, konzerválási-, kulturális turizmusi-, régészeti műemlékhelyek, történeti kertek) beszámolókat a közgyűlés elfogadta, mégpedig egyhangúan.
Megtörtént a tisztújítási választás is szabályszerűen, közfelkiáltással tiszteletbeli elnök lett Winkler Gábor, elnök: Nagy Gergely, főtitkár Arnóth Ádám, alelnökök: Ágostházi László, Janotti Judit, Kovács Erzsébet, ellenőrző bizottsági tagok: Deme Péter, Durczi Zsuzsanna, Piros László, vezetőségi tagok: Balassa M. Iván, Baloghné Ormos Ilona, Czétényi Piroska, C.Harrach Erzsébet, Feld István,H. Vladár Ágnes,Kacskovics Fruzsina, Klaniczay Péter,Lővei Pál, Örsi Károly, Széphegyi László, Visy Zsolt,Wierdl Zsuzsa, vezetőségi póttagok:Andor Eszter, Kristóf Ágnes, Tahi –Tóth Nándorné, Tihanyi Csaba.
A Közgyűlést kitűnő ebéd koronázta meg egy helyreállított mezővárosi ház pincéjében, majd a szakmai program keretében és a házigazda szerepében Balassa M.Iván szakavatott vezetésével ismerkedhettek meg a jelenlévők a felföldi mezővárosok lakóinak jellegzetes épületeivel, berendezési tárgyaival és életmódjával.
A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum legújabb része pályázati pénzből épülhetett meg,ami azonban a tájegység anyaghasználati gyakorlata és a sürgető idő miatt, egy ház kivételével, nem az eredeti épületek áthelyezésével készült. Az együttes létrehozásánál azonban a lehető legteljesebb hitelességre törekedtek sikerrel. Ebbe beleértendő e vidékre jellemző szőlőművelés bemutatása is (pl. szőlő telepítés, pince, hordókészítés, szakképzett borász..) A tömérdek látnivaló és Balassa M.Iván különlegesen érdekes vezetése még marasztalta volna a résztvevőket, hanem a sötétedés sajnos véget vetett a látogatásnak.
Nagy Gergely, az ICOMOS MNB új elnöke kedves szavakkal köszönte meg a remek vendéglátást.