GAZDA ANIKÓ  (1933 - 1990)

Akik olyan szerencsések, hogy személyesen ismerhették Gazda Anikó építészmérnököt, még ma is, évtizedek múltán is érzik azt a hiányt, amelyet megrázóan korai távozásával hagyott maga után. Emlékének megőrzése és pótolhatatlan értékű munkásságának felmutatása annál is inkább kötelességünk, mert Ő maga soha nem törekedett arra, hogy bármilyen „messziről is látható” vezető pozícióhoz jutva saját szakmai emlékművét építgesse, arra meg még kevésbé, hogy saját magát reklámozza. 
Gazda Anikó 1956-ban diplomázott a Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem építészmérnöki karának városépítési tanszékén. Mindjárt a pályakezdésekor - a II. kerületi tatarozó vállalatnál - találkozhatott az építészeti (műemléki) értékvédelem és a kor felfogása közti feszültséggel. A Nógrád megyei Tervezőiroda építészcsoportjának vezetőjeként az értékőrzéssel kapcsolatos affinitása kiegészülhetett további elemző-tervező jellegű feladatok megismerésével, megoldásával. 1961-től a Lakótervnél dolgozott, ebben az időszakban nyílt lehetősége néhány hónapos tanulmányútra, amely Rómába és Tel Avivba vezetett, és amely lehetőség az akkori körülmények között egyfajta szakmai-horizont-tágító továbbképzéssel is felért.  Ezt követően, 1963-tól élete végéig, a VÁTI (Városépítési Tudományos és Tervező Intézet) munkatársa volt. 
A VÁTI IV. Műemléki és Építéstervezési Irodáján munkatársaival elsősorban azokat a népi építészeti emlékeket kutatta, illetve „leltározta”, amelyek, bár többségükben később sem kerültek műemléki védettség alá, de a településképben meghatározó szerepet játszottak. 1980-ban az Intézet megbízta őt az ország összes településének építészeti értékvizsgálatával, gyakorlatilag az ország valamennyi települését végigjárta! Kiválasztotta, leírta és lefényképezte a védelemre méltó és hagyományos kialakításukat őrző, a hely szellemét hordozó emlékeket. A népi építészeti alkotások és a település-szerkezet kérdései iránti elkötelezett érdeklődését vonzalmát soha meg nem tagadva, egy különösen veszélyeztetett örökségi területen, a magyarországi zsidóság (épített) örökségét kutatva-dokumentálva vállalt-teljesített egy saját maga által feltalált-felvállalt, mégis mindannyiunk számára kiemelkedően fontos és jelentős küldetést.
Kutató utjai során számtalan fényképfelvételt készített utcaképekről, épületegyüttesekről, falu- és városközpontokról, piacterekről, üzletházakról, és összevetette azokat a megelőző állapotukról felkutatott ábrázolásokkal, fényképekkel. Kereste a települések, tájegységek sajátosságait, és meg figyelte a jellegzetes motívumokat; lefényképezte a bejárati kapukat, az útmenti és vízparti kereszteket, a zsidó emlékeket, az emlékhelyeket, a pincesorokat stb. Figyelme kiterjedt a természeti értékekre (futóhomokra, ritka növényre), és nem utolsó sorban, az emberekre is. Úgy vélte, hogy a különböző vallási és nemzetiségi népcsoportok története, sorsa nélkül nem érthető, értelmezhető a tárgyi környezet sem. 
A hét évnyi gyűjtés eredményeinek legnagyobb részét sohasem publikálta. Első tanulmányai a VÁTI kiadásában, a Településfejlesztés című szaklapban jelentek meg 1986-ban és 1987-ben. Életművéből a zsinagógákra vonatkozó munkája vált a legismertebbé. Magyarországi zsinagógák és a posztumusz megjelent Zsinagógák és zsidó közösségek Magyarországon – térképek, rajzok, adatok című kötetei forrásértékű munkák.
„Gazda Anikó hatalmas értékű képi és írásos dokumentumanyagot hátrahagyó kutatása ma megismételhetetlen volna. Az épületek jó része már nem áll, és azok az emberek sem élnek, akik emlékezhetnének az épületekre.” Szakmai munkája mindamellett nemcsak dokumentálta az értékeket, hanem elősegítette a hagyományok megőrzését a maguk gazdag sokszínűségében, és egyáltalán nem utolsó sorban, hozzájárult azok társadalmi elfogadottságának előmozdításához is.

Román András Dokumentációs Központ