Sajtóközlemény
Budapest világörökségi helyszínné nyilvánításának 30. évfordulója alkalmából

 

 

Az Európai Unió vezető intézményei döntöttek arról, hogy 2018 a Kulturális Örökség Európai Éve legyen. E jövő évi programra való felkészülés jegyében nagyszerű alkalom adódik arra 2017 decemberében, hogy egy jeles évfordulóról megemlékezve rámutassunk hazánk Európát, sőt az egész világot gazdagító kulturális örökségi értékeire. Magyarország 1985-ben csatlakozott a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló UNESCO egyezményéhez, amivel kötelezettséget vállalt a területén elhelyezkedő, Világörökségi Listán szereplő kulturális és természeti értékek védelmére, megóvására, bemutatására, valamint a jövő nemzedékei számára történő továbbörökítés biztosítására. A budapesti világörökségi helyszínt pontosan 30 éve, a Világörökség Bizottság 1987. december 7-11. között, Párizsban megtartott 11. ülésén vették fel "Budapest, a Duna két partja és a budai Várnegyed" néven az UNESCO Világörökségi Listájára, egy időben a Hollókő Ófalu és környezete világörökségi helyszínnel. Döntésével az UNESCO Világörökség Bizottsága mindkét helyszínt az emberiség számára egyetemes jelentőségű, kivételes, pótolhatatlan kulturális értékűnek ismerte el.
Hollókő Ófalu az Észak-Magyarországi Nógrád megyében elhelyezkedő palóc település, a tudatosan megőrzött Ófalu a 20. századi mezőgazdasági forradalom előtti falusi élet élő példája. A történelmi településszerkezet, a hagyományos palóc építészeti formavilág és anyaghasználat harmonikus egységet alkot a táji-természeti környezettel. A világörökségi terület magába foglalja a falu fölé magasodó középkori várromot, az Ófaluval hajdan szoros gazdasági egységet képező, a faluközösség hagyományos tájhasználata által formált, nadrágszíjparcellákkal, hagyásfás legelőkkel tarkított határt, valamint a Cserhátra jellemző értékes élővilágnak otthont adó, a közeli dombokat borító erdőket és réteket. A falu története a 13. századig nyúlik vissza. A települést a századok során többször sújtotta tűzvész, mivel a házakat fából építették, alapozás nélkül, és könnyen gyulladó zsúptetővel fedték, a szabad tűzhelyek felett pedig kémény helyett csak füstlyukakon szellőztettek. Az 1909-es nagy tűzvészt követően az immár vályogfalú házakat kőalapra emelték, és szarufás tetőszerkezettel, cserépzsindellyel fedték, megőrizve eredeti formájukat. A századelő hangulatát és az ősi palóc népi építészeti stílus emlékeit is magán viselő Ófalu ekkorra nyerte el mai arculatát. Hollókő a palóc régiót jellemző, a történelmi, egyutcás, fésűs beépítésű falutípust képviseli, melynek alapstruktúrája a központi útra merőlegesen, keskeny szalagtelkeken elhelyezkedő házak kettős vonala, amely úgy alakult ki, hogy a családok egyetlen telekre építkeztek, és a létszám növekedésével az utcára néző első ház mögött egyszerűen egy újat emeltek. A kontyolt, nyeregtetős, háromhelyiséges parasztházak homlokfalát az utca és az udvar felől is áttört faragással díszített, faoszlopos, deszkamellvédes tornácok („hambitusok”) szegélyezik. A házakhoz általában a geomorfológiai sajátosságokhoz alkalmazkodó pince is tartozott. A falu központjában, a domb tetején kialakított „szigeten” áll a kisméretű, fatornyos, zsindellyel fedett templom. A domboldalak hosszan elnyúló parcellái, a vár mellett a hajdani, nagy kiterjedésű fáslegelő maradványa, a patakvölgyben a parasztfürdő szintén a faluközösség mindennapjairól, a tájjal való harmonikus kapcsolatát idézi. Hollókő közössége, melynek döntő többsége ma már az újfaluban lakik, féltő gonddal és szeretettel védi és gondozza az Ófalut és védett házait, mely közösségi, lelki, vallási életet, munkaalkalmat és a hagyományaik megőrzésének és bemutatásának lehetőségét biztosítja számukra.
A Budapesti helyszínt 2002 nyarán – éppen 15 évvel ez előtt – a Világörökségi Bizottság a Budapesten megtartott 26. ülésén az Andrássy úttal és történelmi környezetével, valamint a Millenniumi Földalatti Vasúttal kibővítette. A terület kiterjedése ezzel a döntéssel számottevően megnövekedett, köszönhetően annak is, hogy az egy jelentős méretű védőzónával is gazdagodott.  Ennek következtében a Budapest központjában elhelyezkedő világörökségi terület a főváros kilenc kerületét is érinti, és magába foglalja többek között a fákkal borított Gellért-hegyet, az egykor királyi központ budai Várhegyet, az egyedülálló panorámával rendelkező Duna-partokat, s a Városligettel bezárólag a 19. századi városfejlesztés remekművének számító Andrássy utat a Hősök terével és történeti környezetével, illetve a belváros jelentős részét. 
Ez a nagy kiterjedésű terület, amely évente több millió turistát lát vendégül, számtalan értékkel rendelkezik. Őrzi az egykori Pest, Buda, és Óbuda településeinek szerkezeti sajátosságait, aminek egyik példája a Budai Várnegyed, középkori és jellegzetes barokk stílusával. A történelmi Várnegyed egésze egyedülálló módon szemlélteti az emberi szellem és alkotóképesség erejét, a folytonosságot és a megújulást, hiszen ez a városrész többszöri pusztulás ellenére is újra és újra felemelkedett. A Várhegy, illetve a Duna felé a lábánál elhelyezkedő terület határozottan elkülönül a nagy kiterjedésű, jelentős középületekkel tarkított, gyűrűs-sugaras szerkezetű Pesttől, amely egységes historizáló és szecessziós építészeti megjelenésével világszerte kivételes értéknek bizonyul. Az Andrássy út és környezetének városépítészeti együttese magas szakmai és építészeti-művészeti színvonalon valósult meg a 19. század második felében elterjedt városfejlesztési törekvések kiemelkedő példájaként.  Mindezt egységbe szervezi a táj változatos morfológiai adottsága a Dunával, amely nem csupán elválasztja, de össze is köti a két eltérő adottságú területet, megteremtve azt az egyedülálló látképet, amely kiemeli Budapestet a világ valamennyi fővárosa közül. Mint a történeti városi táj része, a Duna – hidak sorával összekötött – két partjának festői látványa egyedülálló példája az ember és a változatos morfológiai adottságokkal bíró természeti környezet közötti harmonikus kölcsönhatásnak, amelyben a különleges értékekkel bíró tényezők nem csupán összeadódnak, hanem meg is sokszorozódnak. Tekintettel arra, hogy ez a világörökség részeként számontartott terület egy növekvő, állandóan változó főváros szívében helyezkedik el, így az értékek megőrzése szempontjából kiemelkedő fontosságú a védelem és a fejlesztés összhangjának megteremtése. 
A fenntartható fejlődés és fejlesztés meghatározásánál a világörökségi helyszínek esetében különösen is hangsúlyos szerepet kell kapnia annak az elvnek, amely szerint az emberiség közös öröksége részeként számontartott, és ezért fokozottan védett helyszínt védőterületével, illetve tágabb környezetével együtt minden jelentős részletében és összefüggésében, fizikai összetevőinek és a látványának sértetlenségében kell megőrizni és továbbörökíteni a jövő generációi számára annak érdekében, hogy még sokáig lehessen gyönyörködni ezekben a természet, illetve elődeink által közösen megalkotott értékekben, erőt és ihletet merítve azokból újabb értékek létrehozására.
ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság

Az Európai Unió vezető intézményei döntöttek arról, hogy 2018 a Kulturális Örökség Európai Éve legyen. E jövő évi programra való felkészülés jegyében nagyszerű alkalom adódik arra 2017 decemberében, hogy egy jeles évfordulóról megemlékezve rámutassunk hazánk Európát, sőt az egész világot gazdagító kulturális örökségi értékeire. Magyarország 1985-ben csatlakozott a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló UNESCO egyezményéhez, amivel kötelezettséget vállalt a területén elhelyezkedő, Világörökségi Listán szereplő kulturális és természeti értékek védelmére, megóvására, bemutatására, valamint a jövő nemzedékei számára történő továbbörökítés biztosítására. A budapesti világörökségi helyszínt pontosan 30 éve, a Világörökség Bizottság 1987. december 7-11. között, Párizsban megtartott 11. ülésén vették fel "Budapest, a Duna két partja és a budai Várnegyed" néven az UNESCO Világörökségi Listájára, egy időben a Hollókő Ófalu és környezete világörökségi helyszínnel. Döntésével az UNESCO Világörökség Bizottsága mindkét helyszínt az emberiség számára egyetemes jelentőségű, kivételes, pótolhatatlan kulturális értékűnek ismerte el.

Hollókő Ófalu az Észak-Magyarországi Nógrád megyében elhelyezkedő palóc település, a tudatosan megőrzött Ófalu a 20. századi mezőgazdasági forradalom előtti falusi élet élő példája. A történelmi településszerkezet, a hagyományos palóc építészeti formavilág és anyaghasználat harmonikus egységet alkot a táji-természeti környezettel. A világörökségi terület magába foglalja a falu fölé magasodó középkori várromot, az Ófaluval hajdan szoros gazdasági egységet képező, a faluközösség hagyományos tájhasználata által formált, nadrágszíjparcellákkal, hagyásfás legelőkkel tarkított határt, valamint a Cserhátra jellemző értékes élővilágnak otthont adó, a közeli dombokat borító erdőket és réteket. A falu története a 13. századig nyúlik vissza. A települést a századok során többször sújtotta tűzvész, mivel a házakat fából építették, alapozás nélkül, és könnyen gyulladó zsúptetővel fedték, a szabad tűzhelyek felett pedig kémény helyett csak füstlyukakon szellőztettek. Az 1909-es nagy tűzvészt követően az immár vályogfalú házakat kőalapra emelték, és szarufás tetőszerkezettel, cserépzsindellyel fedték, megőrizve eredeti formájukat. A századelő hangulatát és az ősi palóc népi építészeti stílus emlékeit is magán viselő Ófalu ekkorra nyerte el mai arculatát. Hollókő a palóc régiót jellemző, a történelmi, egyutcás, fésűs beépítésű falutípust képviseli, melynek alapstruktúrája a központi útra merőlegesen, keskeny szalagtelkeken elhelyezkedő házak kettős vonala, amely úgy alakult ki, hogy a családok egyetlen telekre építkeztek, és a létszám növekedésével az utcára néző első ház mögött egyszerűen egy újat emeltek. A kontyolt, nyeregtetős, háromhelyiséges parasztházak homlokfalát az utca és az udvar felől is áttört faragással díszített, faoszlopos, deszkamellvédes tornácok („hambitusok”) szegélyezik. A házakhoz általában a geomorfológiai sajátosságokhoz alkalmazkodó pince is tartozott. A falu központjában, a domb tetején kialakított „szigeten” áll a kisméretű, fatornyos, zsindellyel fedett templom. A domboldalak hosszan elnyúló parcellái, a vár mellett a hajdani, nagy kiterjedésű fáslegelő maradványa, a patakvölgyben a parasztfürdő szintén a faluközösség mindennapjairól, a tájjal való harmonikus kapcsolatát idézi. Hollókő közössége, melynek döntő többsége ma már az újfaluban lakik, féltő gonddal és szeretettel védi és gondozza az Ófalut és védett házait, mely közösségi, lelki, vallási életet, munkaalkalmat és a hagyományaik megőrzésének és bemutatásának lehetőségét biztosítja számukra.

A Budapesti helyszínt 2002 nyarán – éppen 15 évvel ez előtt – a Világörökségi Bizottság a Budapesten megtartott 26. ülésén az Andrássy úttal és történelmi környezetével, valamint a Millenniumi Földalatti Vasúttal kibővítette. A terület kiterjedése ezzel a döntéssel számottevően megnövekedett, köszönhetően annak is, hogy az egy jelentős méretű védőzónával is gazdagodott.  Ennek következtében a Budapest központjában elhelyezkedő világörökségi terület a főváros kilenc kerületét is érinti, és magába foglalja többek között a fákkal borított Gellért-hegyet, az egykor királyi központ budai Várhegyet, az egyedülálló panorámával rendelkező Duna-partokat, s a Városligettel bezárólag a 19. századi városfejlesztés remekművének számító Andrássy utat a Hősök terével és történeti környezetével, illetve a belváros jelentős részét. 

Ez a nagy kiterjedésű terület, amely évente több millió turistát lát vendégül, számtalan értékkel rendelkezik. Őrzi az egykori Pest, Buda, és Óbuda településeinek szerkezeti sajátosságait, aminek egyik példája a Budai Várnegyed, középkori és jellegzetes barokk stílusával. A történelmi Várnegyed egésze egyedülálló módon szemlélteti az emberi szellem és alkotóképesség erejét, a folytonosságot és a megújulást, hiszen ez a városrész többszöri pusztulás ellenére is újra és újra felemelkedett. A Várhegy, illetve a Duna felé a lábánál elhelyezkedő terület határozottan elkülönül a nagy kiterjedésű, jelentős középületekkel tarkított, gyűrűs-sugaras szerkezetű Pesttől, amely egységes historizáló és szecessziós építészeti megjelenésével világszerte kivételes értéknek bizonyul. Az Andrássy út és környezetének városépítészeti együttese magas szakmai és építészeti-művészeti színvonalon valósult meg a 19. század második felében elterjedt városfejlesztési törekvések kiemelkedő példájaként.  Mindezt egységbe szervezi a táj változatos morfológiai adottsága a Dunával, amely nem csupán elválasztja, de össze is köti a két eltérő adottságú területet, megteremtve azt az egyedülálló látképet, amely kiemeli Budapestet a világ valamennyi fővárosa közül. Mint a történeti városi táj része, a Duna – hidak sorával összekötött – két partjának festői látványa egyedülálló példája az ember és a változatos morfológiai adottságokkal bíró természeti környezet közötti harmonikus kölcsönhatásnak, amelyben a különleges értékekkel bíró tényezők nem csupán összeadódnak, hanem meg is sokszorozódnak. Tekintettel arra, hogy ez a világörökség részeként számontartott terület egy növekvő, állandóan változó főváros szívében helyezkedik el, így az értékek megőrzése szempontjából kiemelkedő fontosságú a védelem és a fejlesztés összhangjának megteremtése. 

A fenntartható fejlődés és fejlesztés meghatározásánál a világörökségi helyszínek esetében különösen is hangsúlyos szerepet kell kapnia annak az elvnek, amely szerint az emberiség közös öröksége részeként számontartott, és ezért fokozottan védett helyszínt védőterületével, illetve tágabb környezetével együtt minden jelentős részletében és összefüggésében, fizikai összetevőinek és a látványának sértetlenségében kell megőrizni és továbbörökíteni a jövő generációi számára annak érdekében, hogy még sokáig lehessen gyönyörködni ezekben a természet, illetve elődeink által közösen megalkotott értékekben, erőt és ihletet merítve azokból újabb értékek létrehozására.

 

2017. december 7.

ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság

Román András Dokumentációs Központ