Különleges alkalomra gyűltünk itt össze, legalábbis jómagam egészen biztosan nem emlékszem hasonlóra sem az immár több évtizedes műemlékes, sem az ICOMOS-os pályafutásomból.
Olyan intézmény létrejöttéről van szó, amely egyetlen személy, Dr. Román András látszólag szubjektív válogatása, munkája és rendszerető-rendszerező törekvése eredményeként az egész szakmai közösség számára válik hozzáférhetővé.
Mindkét állítást fontosnak, és ezért valamivel bővebben kifejtendőnek tartom.
Kezdjük a történeti, azaz időrendi sorrendnek is megfelelően a személyes vonatkozással. Bár azt hiszem, nem tévedek abban, hogy Dr. Román Andrást ebben a közben, az itt megjelentek számára tényleg nem szükséges sem bemutatni, sem méltatni, mégis, nagyon fontosnak, és mostani ünnepi avatás szempontjából döntőnek tartom, hogy először Róla és az Ő munkásságáról szóljak.
Arról a szerteágazó tevékenységről, amelyet András a műemlékvédelem szinte minden ágában kifejtett, és amely számára is és számunkra is elképzelhetetlen lett volna anélkül a mindig friss, mindig fogadókész érdeklődés nélkül, amely András személyiségének egyik lényegi vonása. Legyen szó a műemlékvédelem és az urbanisztika kapcsolatáról, amelynek meghatározó jelentőségére éppen ő mutatott rá talál a legkorábban is, de biztos, hogy a leghatásosabban és a legkövetkezetesebben… vagy legyen szó a népi építészeti emlékek sajátosságairól; a műemlékvédelem társadalmasításáról, nagysikerű hazai és nemzetközi rendezvényekről és persze oktatás-képzés műemléki ügyeiről.
Minderről persze úgy, hogy a hazai és – ha lehet, még átfogóbb mértékben – a nemzetközi környezetet, mármint szakmai környezet csaknem teljes lehetséges közegére való kitekintéssel és beletartozással élő és alkotó részévé vált maga is.

Román András nagyszerű írásai, mindig nyomdakészre kidolgozott előadásai és beszédei – természetesen egyszeri, megismételhetetlen személyes alkotások, azaz nem következnek automatikusan ebből a közegből és az általa kialakított (egybegyűjtött) anyagról, de mégsem egészen függetlenek ettől.

Nagyon jónak és fontosnak tartom, hogy az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága felkarolta és idáig juttatta azt a kezdeményezést, hogy ez a Román András Archívum így, egyben tartotta az András által egybegyűjtött anyagot, fennmaradjon. Ha lehet – és lehessen! – még nagyobb köszönet illeti Szekeres Varsa Vera Asszonyt, aki ezt a kezdeményezést kezdettől fogva és alkotó módon támogatta – pontosabban: hozzájárult ahhoz, ami e hozzájárulás nélkül nem is lett volna megvalósítható. Vera „Igen”-je nem egy statikus-passzív egyetértést, hanem a folyamatosan fenntartó együttműködést jelzi ezen archívum számára. Román Andrásnak az egyik, szélesebb körben talál kevésbé ismert műve: diapozitívok ezreinek a félelmetesen rendben tartott, ezért jól használható módon a szakma szolgálatába való állítása. Ennek hozzáférhetővé tétele végképp Vera asszony különlegesen nagy értékű hozzájárulása a Román András archívumhoz.

Még sokat, és főleg nagyon szívesen beszélnék Andrásról… de ezt most mégsem folytatom. Minden előadásomban kell, hogy említsem, hivatkozzam, utaljak rá – tényleg jelen van számomra… így aztán még fájdalmasabb a hiánya. Ez az, ami miatt mégsem tudom folytatni, illetve ami miatt a másik állításra térek át, azaz a szakmai közösség számára hozzáférhetővé tett archívumról szólnék még:

Mert bár egyetlen személy, Román András tükrében látja és láttatja a szakmai – műemléki világot ez az Archívum – ez önmagában egy egész univerzumot tükröz!
Elsődleges értéknek tartom, hogy nemcsak egy gazdag szakmai forrás-anyagról van szó, persze arról is! – hanem egy történelmi fotó is ez egyben: a műemlékvédelem, a magyar műemlékvédelem egy fontos időszakáról. Más szavakkal: ez az Archívum egyszerre nyújtja az egyes részletek tanulmányozhatóságának a lehetőségét, akár máshol fel sem lelhető dokumentumokra gondolva, és így is méltó elemzésre, akár átfogó kutatásra, mint egyetlen egész, mint egy mű. Mondhatnánk persze, hogy bármennyire a tudatosság és a rendszerezési készség és hajlam vezette Andrást, mégis sok esetlegesség lehet abban, hogy éppen mi került, mi van ma az Archívumban.
Én meg azt válaszolom erre, hogy igen, lehet – de ez a látszólagos hiány valójában saját magában is megjelenít valamit a saját korából, a létrejöttének körülményeiről, lehetőségeiről, adottságairól – és el nem felejtendő módon: Román András személyes dinamizmusáról.

Az Archívum, ahogy ma láthatjuk, és felavatva használatba vehetjük, sokak közös erőfeszítésének gyümölcse. Ismételt köszönet illeti Szeres Varsa Verát; az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Titkárságának valamennyi munkatársát (nem feledve a sikeres pályázatokat készítő Illy Lucát sem, aki csak „volt munkatárs”): azaz:  Keller Annamáriát, Pakulár Ibolyát, ideértve Kovács Erzsit is persze köszönet a KÖH-nek a helyért, remélve a folyamatosságot ebben a támogatásban is!

A könyvtári rész, azaz a dokumentációs rész katalogizálását Lázárné Szanádi Csilla készítette, elfogulatlanul mondanám, hogy osztályon felüli minőségben.
Ugyanezt mondhatjuk el – a köszönetet és a minőségi elismerést – illetően – Horváth Gellért munkájáról is, aki a WEB, azaz világháló megjelenést készítette, ami nemcsak szép (ez is fontos!) de jól kezelhető is, és köszönet Szegedi Krisztiánnak, akinek szintén a honlap életre-keltésében volt jelentős szerepe.

Korszerűen itt kellene befejeznem a web címmel, azaz a www.romanandrasarchivum.hu
említésével.

Mégis, még egy köszönetet sehogyan sem szeretnék elfelejteni. Ez pedig Andrásnak szól, aki mindezzel és még annyi mással megajándékozott, és folyamatosan megajándékoz bennünket.

Köszönjük.        

Budapest, 2007. december 7.