Kedves Látogató!

Az oldal jelenleg megújítás alatt áll, ezért előfordulhat, hogy nem a legfrissebb információkat tartalmazza.

Kérjük jöjjön vissza később!

Az ICOMOS MNBE 2023-ban június 28. és július 2-a között, a tolna megyei Murgán rendezi meg az 53. Román András Műemlékvédelmi Nyári Egyetemet.

 

A nyári egyetem témája idén az Albertirsai felhívás nyomán a gyülekezetüket vesztett egyházi épületek sorsa és műemléki védelme.

(Előadói jelentkezés meghosszabbítva június 8-áig!)

 

 

Szakrális épületek sorsa - a közösség szerepe

 

2023. június 28. szerda – július 2. vasárnap

Murga, Fő utca 18-20 

Elnök: Nagy Gergely Domokos, Veöreös András

 

  1. június 28.

Délután

Megnyitó

Köszöntők

  • Vukoszávlyev Zorán helyettes államtitkár, Építési és Közlekedési Minisztérium Műemlékvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság
  • Csáki Emese főosztályvezető, Tolna Vármegyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály
  • Nagy Gergely elnök, ICOMOS MNBE

Bevezető előadások

  • Dél-dunántúli egyházi épületek sorsa – Szász Gábor
  • Az „erkölcsi avulás”, funkcióvesztett épületek - Fejérdy Tamás
  • Templomtól a kápolnáig, falusi templomépítészet – Szakács Béla Zsolt
  • Szakrális táj, szakrális városi táj - Harlov-Csortán Melinda

 

  1. június 29.

Délelőtt 45 perces előadások (8:30-12:00)

  • Templomfelújítások – felügyeleti és egyházmegyei tapasztalatok - Puppi Natasa, Römer Károly
  • Templomsorsok építész szemmel – Szigetvári Krisztián
  • Templomfelújítások problémái a tulajdonos szemével – Simon Mária
  • Zsinagógák sorsa Magyarországon – Tárkányi Sándor

Délután 45 perces előadások (13:30-17:00)

  • Szakrális kisemlékek sorsa – Kottmayer Tibor
  • A kőszegi Jézus szíve templom tornyának statikai megerősítése – Bukits Zoltán
  • Falusi templomok restaurálási problémái – Bóna István
  • Evangélikus templomok sorsa a (Dél-Dunántúlon) – Krähling János

Este (18:30-20:00)

      Völgységi falvak, templomok - Dobosyné Antal Anna

Kerekasztal-beszélgetés Dobosyné Antal Anna vezetésével

Résztvevők: Balogh Margit,  Bóna István, Denkinger József, Krähling János, Szász Gábor

 

  1. június 30.

Szakmai kirándulás a Nyári egyetem tematikájához illeszkedő helyszínek meglátogatásával

      Vezeti: Dobosyné Antal Anna

 

  1. július 1.

Délelőtt - délután

Fiatal Műemlékvédők Fóruma

Délelőtt hat 20 perces előadás a műemlékvédelemhez kapcsolódó témákban (9:00-11:30):

  • Az alcsúti kastélykápolna. H. Kolláth Mária építész, műemlék-felügyelő (Komárom- Esztergom Vármegyei Kormányhivatal)
  • Zsinagógából könyvtárat. A szentesi zsinagóga 20. századi története. Dávid Eszter művészettörténész (MÉM MDK)
  • Tóratekercs, lámpás, liliom. Tematikus ólmozott üvegablakok „pályafutása” működő és funkciójukat vesztett zsinagógákban. Dr. Oszkó Ágnes Ivett művészettörténész
  • Adalékok a kolozsvári Szent Mihály-templom kapuzataihoz, típusok és stílusok kérdése. Szathmári Edina művészettörténész (ELTE, Filozófiatudományi Doktori Iskola)
  • Dénesmonostorától Borosjenőig – XII. századi kőfaragványok egy kora újkori várból. Szekeres-Ugron Villő, művészettörténész
  • Lépcsők, lépcsőházak jelentősége a történeti építészetben. Sándor Szabolcs, építészmérnök

Délután hat 20 perces előadás, vita (14:00-16:00)

  • Hidegkút település jövőképe – egy Veszprém Megyei kistelepülés megújulása a történeti értékek megőrzésével. Jordanits Anett, építész
  • Települési értékvizsgálat. Farkas Tamás Barnabás, építész
  • A késő modern építészet válsága – az egykori építészhallgatók és pályakezdő építészek gondolatai az 1970-es, 1980-as évek hazai építészetéről. Karácsony Rita, művészettörténész
  • Mesélnek a falak. Hogyan írja át az építéstörténeti dokumentációt a kivitelezés? Erős Erika, építész, kutató
  • Katolikus szakrális terek térmodulációja a két világháború közötti Magyarországon. Kiss Tamás, ELTE FDI doktorandusz,ÓE YMÉK tanársegéd
  • A várvölgyi (felsőzsidi) temetőkápolna bemutatása. Molnár Bianka, építész

Este

 Workshop - a Nyári egyetem programjához illeszkedő téma kiscsoportos feldolgozása,  tapasztalt előadók által mentorált csoportokban.

 

  1. július 2.

Délelőtt

A Workshop keretében feldolgozott téma bemutatása csoportonként 10 percben

Zárás

 

 

 

A jelentkezési lap ide kattintva érhető el.

 Kérjük, kérdésével forduljon a Titkársághoz a +36 70 709 0813-as telefonszámon, vagy a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.email címen keresztül.

Román András Dokumentációs Központ